Felnőttek szakmai oktatása 2023

Képzés

2023-01-09

Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. A Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető szakképesítés közül választhatnak.

Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik a középiskola tizedik évfolyamát teljesítették. A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények határozzák meg. A tanórákat heti 2-3 alkalommal az esti órákban vagy hétvégi napokra szervezik, az elméleti órák nagy részét az online térben tartják az intézmények.

A gyakorlati ismereteket tanműhelyben vagy valós gazdasági környezetben, duális képzési partnereknél sajátíthatják el a képzésben részt vevők. A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A vizsgát sikeresen teljesítő vizsgázók technikusi oklevelet vagy szakmai bizonyítványt szereznek, amely államilag elismert szakképzettséget tanúsít.

A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.

Debreceni Szakképzési Centrum

Februárban induló ingyenes képzések