Elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! Hitelkonstrukció

Támogatás

2021-09-30

A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció a Széchenyi Kártya Programban, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a Széchenyi Mikrohitel GO! terméket kifejezetten a mikrovállalkozásoknak dolgozták ki az ITM-mel közösen, a mikrohitelt széles beruházási célra lehet fordítani, a legfeljebb 9 alkalmazottal dolgozó vállalkozások maximum 50 millió forintot vehetnek fel akár 10 éves futamidőre, évi fix 0,5 százalékos kamattal az egész futamidőre az állami támogatásnak köszönhetően.

A Széchenyi Mikrohitel GO! terméket nem a bankokon, hanem a programhoz csatlakozó pénzügyi vállalkozásokon keresztül fogják forgalmazni, a hitelhez 10 százalék önrész is kell, újdonság, hogy akár kezdő vállalkozás is igényelheti, valamint 2 év türelmi időt is lehet kérni.

A Kavosz vezérigazgatója részletezte, hogy a kormány a Széchenyi mikrohitelhez kamattámogatást, kezelési költségtámogatást, kezességi díjtámogatást ad, és vállalta, hogy a piaci kamatkörnyezet változása esetén is marad a 0,5 százalék évi fixkamat a teljes futamidő alatt. A hitelt folyósító pénzügyi vállalkozás a futamidő elején egyszeri 1 százalékos szerződéskötési díjat kérhet. A Kavosz honlapjáról elérhető elektronikus felületen is lehet kezdeményezni a hitelkérelem benyújtását, de hitelt felvevő beazonosításához személyes megjelenésre is szükség lesz.

Tovább a cikkhez...

Részletek...