A keresletet szolgálják ki a debreceni szakképzések

Képzés

2021-05-15

Az érettségi után megszerzett szakképzettség is egyre inkább felértékelődik Magyarországon. Ezt felismerve szeptembertől most csaknem ezer helyre hirdet felvételt a Debreceni Szakképzési Centrum.

– Színes a paletta Debrecen gazdasági életében, egyre több munkahelyet hoznak létre a gazdasági szereplők. Szélesebb a spektrum is: gépészetről, informatikáról és elektronikáról sokszor beszélünk, de nem felejthetjük el, hogy Debrecenben az élelmiszeripar, a vegyipar, a szolgáltatások és a turizmus is fontos szerepet játszanak. Szükség van képzett szakemberekre – hívta fel a figyelmet Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellára.

Az érettségizőket ezer hely várja a DSZC iskolában, 40 szakmából választhatnak 14 ágazatban. 25 év alatti fiatalok jelentkezhetnek a kétéves képzésekre. Tirpák Zsolt elmondta, két részre osztják a tanulmányi időt: egy félév az ágazati oktatás, míg további három a szakma elsajátítása. Mivel ezek a tanulók leérettségiztek, közismereti tantárgyaik már nem lesznek.

A kancellár kiemelte, együtt dolgoznak a Debreceni Egyetemmel egy olyan oktatási terven, amely lerövidíti a tanulmányokat és okleveles technikusi végzettséget biztosít. Bizonyos tantárgyakat együtt tartanak, együtt dolgozzák ki a tananyagot, közös laborokban történik a gyakorlati foglalkozás és bevonják a gazdasági szereplők szakembereit is.

Tovább a cikkhez....

Érettségire épülő nappali képzések